Jelenlegi hely

Arany János Tehetséggondozó Program

[Az AJTP Honlapja] [A program leírásának letöltése] [Pályázati felhívás]


Az ötévfolyamos programba az Oktatási Minisztérium által meghatározott feltételek teljesítésével, pályázat útján lehet bekerülni. A pályázat beadási határideje 2010. december 10. A pályázóknak a programot gondozó középiskolák szervezésében beválogatáson is részt kell venniük. A felhívás valamint a pályázati anyag letölthető a NEFMI honlapjáról.

A hátránykompenzió legszervezettebb, legtudatosabb formája az Arany János Tehetséggondozó Program. Az országosan egységes képzés révén a 10. évfolyam végére ECDL, a 11. évfolyam végére középfokú nyelvvizsga bizonyítvánnyal gazdagodnak a tanulók.

Az Európai Unióba történő csatlakozással megnőtt a nyelvtudás szerepe. A vizsgák eredményességét anyanyelvi lektor és az angliai nyelvi tábor is segíti.

Az ötéves képzés két utolsó évfolyamán a gépjárművezetői jogosítvány és az emelt szintű érettségihez illetve a felsőfokú tanulmányok megkezdéséhez szükséges ismeretek megszerzése a cél.

A program fontos részét képezi a kollégiumi személyiségfejlesztő tevékenység. Az önismereti, tanulásmódszertani és egyéb foglalkozások számára korszerű feltételeket biztosít a 2005. szeptemberében átadott új kollégiumi szárny. A szabadidő hasznos eltöltését számos szakkör (ének, zene, rajz, tánc, színjátszó) gazdagítja.

Az egészséges életmód, a jó fizikai erőnlét kialakítását szolgálják a gimnázium és a kollégium korszerű fedett és szabadtéri sportlétesítményei és a városi uszoda. A különböző sportkörök, sítúrák, lovaglás, aerobic, a felejthetetlen kirándulások, diákrendezvények teszik színessé a közösség életét.

Kategóriák: 

Besi.hu content copyright © 2007 by Sandor Dancs